A Kövér László által kiszabott büntetésekről szavaz a parlament
Az ülésen 19 előterjesztés vitáját folytatják le.
Az ülésen 19 előterjesztés vitáját folytatják le.
Fontos dolgokról dönt csütörtök délután az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága.
Három napon át zsinórban dolgoznak a képviselők jövő héten – első döntéseikkel megbüntetik a korábban füstgyertyákkal tiltakozó momentumosokat és Hadházy Ákost. Aztán újabb fél évre megszavazzák a rendeleti kormányzást.
A Fidesz (ex-Fiatal Demokraták Szövetsége) 135 fős parlamenti frakciójában 16 olyan nyugdíjas korú képviselő van, aki legalább 2010 óta menetrendszerűen húzza be a választókerületét. Hatan szinte biztos nem indulnak újra.
Tizenötödszörre is átírja a Fidesz-kétharmad az Alaptörvényt ma a Parlamentben, miközben odakint, a Kossuth téren a Momentum veszi bojkott alá az épületet. Kövesse a HVG-vel az Országgyűlés plenáris ülését és ami kint történtik – percről percre.
Semjén Zsolt kedden késő este nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítási javaslatot.
Összesen több mint 70 millió forintra büntette a házelnök a Pride betiltását lehetővé tevő és a gyülekezési jogot szűkítő fideszes törvényjavaslat megszavazása ellen tiltakozó momentumos politikusokat.
Magyar Péter szaktanácsadója szerint az eredményesebb ellenállási stratégia, „ha tudatosítjuk a célt: az orbáni rendszer megszüntetésének leghatékonyabb eszköze a teljes leváltás és az egész állami struktúra átalakítása, minden más félmegoldás”.
Az ír és a belga külügyminisztérium vezetője is reagált arra, hogy a parlament módosította a gyülekezési törvényt.
A Pride betiltását célzó Stop Pride törvényjavaslat elfogadása mellett a keddi plenáris ülésen a képviselők hosszan vitáztak az Alaptörvényt immár tizenötödszörre módosító jogszabálycsomagról is.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) négy további kérdést is hitelesített, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy lesz népszavazás. Érdekes a kezdeményező személye is.
Az új vitrin használatára egy tízfős kezelőszemélyzetet is felkészítenek.
A javaslat többek között rögzíti, hogy „az ember férfi vagy nő”.
Hétfőn, várhatóan a miniszterelnök nyitóbeszédével kezdődik a június közepéig tervezett tavaszi parlamenti ülésszak. Bár már most is 34 törvényjavaslat van a feladatlistán, érdekesebb, amit csak ezután adnak be: Orbán kérésére jöhet a civileket és a sajtót vegzáló „szuverenitásvédelmi” csomag és a választási szabályok átírása is.
Legalábbis majd, amikor belülről korszerűsítik a Parlamentet. Korábban az Országházzal szemben lévő egykori Kúria, majd Néprajzi Múzeum szerepelt a tervben, de ezt most megváltoztatták.
Változott a költségvetés az országgyűlési végszavazás előtt, bekerült a tanárok és a bírók béremelése, a külképviseleti dolgozók illetményét dollárizálták, Lázár János pedig felső korlát nélkül finanszírozhatja a buszos tömegközlekedést. Maradt a Pénzügyminisztérium, pedig január 1-én már nem lesz. És maradtak az egyre irreálisabb gazdasági előfeltevések.
Megvolt az idei második Alaptörvény-módosítás is: a hatályba lépése óta most már 14. alkalommal átírt szöveg könnyített a legfőbb ügyész kiválasztásán, amivel a kormánypárti kétharmad Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő.
A kormánypárti többség mellett ellenzékiek voksaival fogadta el az Országgyűlés a Büntető Törvénykönyv módosítását, amely – a bajai Till Tamás-gyilkosság közfelháborodást okozó jogvitája nyomán – egyértelművé teszi, hogy az emberölés minősített eseteinél akkor sincs elévülési idő, ha fiatalkorú az elkövető.
A kormánypártok gyorsan akartak látványos választ adni a Till Tamás-gyilkosság elévülési kérdésére, de a kapkodás előkészítetlen első változathoz vezetett csütörtökön. Vasárnapra készült el a javított, átdolgozott verzió, így most párhuzamosan fut két, ugyanazt célzó Btk-módosítás, más-más tartalommal.