Válaszolt Magyar Péternek Szentkirályi Alexandra: Mindig is tudtuk, hogy az összes nőt el akarod takarítani a politikából
A Tisza elnöke korábban arra szólította fel a fideszes politikust, hogy az ukránozós videója után távozzon a közéletből.
A Tisza elnöke korábban arra szólította fel a fideszes politikust, hogy az ukránozós videója után távozzon a közéletből.
Szó szerint, nem átvitt értelemben.
Egészen megveszekedett az orbáni propaganda, most már teljes erővel uszul arra, akinek egy jó szava is van a honvédő háborút folytató Ukrajnáról. Innen már csak egy lépés az „ukránbérencség”. Az „imperialisták bérence” fordulat szinte napi szitokszó volt a Rákosi-korszakban, amelyet a mai propagandisták láthatóan jól ismernek. Legalábbis úgy tűnik, szívesen merítenek az akkori szövegekből.
A fehér zsákokban elhelyezett holttestek szállításában a Vöröskereszt is segíthetett.
E-mailben figyelmezteti őket a HR, hogy ne felejtsenek el szavazni.
A miniszterelnök azt mondta a Kossuth rádióban, hogy Volodimir Zelenszkij megfenyegette Magyarországot.
A miniszterelnök az ellenzéki tüntetéseket szétverető grúz miniszterelnököt fogadta és méltatta.
Kivégzéssel való fenyegetés, rendszeres verések és pszichés nyomásgyakorlás is a repertoár része a beszámoló alapján.
A magyar kormány Ukrajna-ellenes uszítása olyan súlyos ügy, amiért mindnyájunknak ordítania kellene. De hát mindennapi gyűlöletünket megadják nekünk ma is, így már észre se vesszük azt, amit eltűrni se lenne szabad. Vélemény.
Legalább két ember meghalt, és többen megsérültek hétfő éjszaka.
Szerinte ez teljesen más, mint amikor a Tisza politikusai viselnek ukrán jelképeket.
Az oroszok szerint ők megérkeztek a határra, de Kijev váratlanul meggondolta magát. Az ukránok szerint ebből egy szó sem igaz.
Nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel és drónokkal az éjjel csoportos csapásokat mért az orosz hadsereg ukrán hadiipari vállalatokra, drónösszeszerelő műhelyekre, fegyver- és haditechnika-karbantartási pontokra és lőszerraktárakra – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
Donald Trump amerikai elnök nem tudja teljesen átérezni és megérteni az ukránok fájdalmát – vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ABC amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett részleteket szombaton.
Az NB I gólkirálya már szavazott.
Az elnököt ugyanakkor aggasztja, hogy az orosz repterek elleni rajtaütés még jobban megnehezíti a tűzszünet érdekében végzett munkáját.
Közel három és fél éve tart Oroszország Ukrajna elleni agressziója. A támadó hadsereg jelenleg kisebb területet tart megszállva, mint három évvel ezelőtt, amikor kevés híján Kijev is elesett.
Összesen több gigabyte-nyi adatot loptak el ukrán hackerek az orosz Tupoljevtől, ezek között ott volt a vezetőség belső levelezése, valamint titkos adatok is – állítja az ukrán hírszerzés.
Ez a tízszerese annak, amit a szigetország tavaly adott.