Ötmillió euróval támogatta a szlovák focit a magyar kormány 2024-ben
A magyar adófizetők pénzéből jutott a kormánymédiának és a református egyháznak is.
hvg.hu
A magyar adófizetők pénzéből 2024-ben három szlovákiai magyar fociklub kapott közel ötmillió eurónyi (nagyjából 2 milliárd forint) támogatást, de a kormánymédia kirendeltségének és a református egyháznak is csurran-cseppen egy kis közpénz – írta meg a Napunk beszámolója alapján a 444.hu.
A 2024-es évben a magyar állami támogatások legnagyobb kedvezményezettje Szlovákiában a dunaszerdahelyi DAC Akadémia a Bethlen Gábor Alap által nyilvánosságra hozott határozatok alapján. Már negyedik éve ők kapják a legnagyobb támogatást, az idei évre két összegben 2 784 810 millió eurót kaptak, amiből több mint 500 ezer eurót fejlesztésekre fordíthat az akadémia.
A második legnagyobb összeget a Pro Media Alapítvány kapta, mely a magyar kormány szócsöveként a Magyar 7 hetilapot adja ki, és a ma7 portált működteti, ők több mint 470 millió forintot kaptak. Ennél valamivel kevesebbet, 450 millió forintot kapott a komáromi fociklub, és ugyanennyit kapott a református egyház is.
2024-ben a dunaszerdahelyi és a komáromi foci együtt 3 924 050 eurós támogatáshoz jutott a magyar kormány jóvoltából. Rajtuk kívül kapott még a kassai fociklub, vagyis a Borsodinvest Kft., illetve az FC Košice, a. s., ez mintegy 890 ezer eurót (350 millió forintot) tett ki. 2023-ban 370 millió forintot, vagyis csaknem egymillió eurót kapott a kassai futballakadémia működtetésére.
Magyarország kormánya évek óta milliárdos nagyságrendű összegekkel támogatja a határon túli magyar szervezeteket a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n (BGA) keresztül.
Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.